Olvass velem

My library

My library

Kondor Vilmos: A bűntől keletre

2016. február 01. - annuskanagy

Nemrégiben olvastam a hírt, hogy megvannak a szereplők Kondor Vilmos: Budapest Noir című könyvének filmváltozatához, ami az 5 kötetes Bűnös Budapest-ciklus első része. Főszereplője Gordon Zsigmond bűnügyi riporter, akit 1936-tól kezdve figyelhetünk munka közben. Ezek a könyvek is az olvasandó listámon vannak, de úgy esett, hogy először Kondor Vilmos legújabb könyvét olvastam el, ami már a mai Magyarországon játszódik.

img_20160201_224228.jpg

A bűntől keletre című könyv rögtön a miniszterelnök halálával kezdődik. Megismerjük Ferenczy nyomozót, aki a főszereplőnk lesz. Nem beszédes, inkább csöndes, de erős figura, akinek a módszerei kissé eltérnek a rendőrségi gyakorlattól, emiatt már bajba is került, de megbízható.

Nyilván el tudjuk képzelni, hogy egy miniszterelnök halála milyen pánikot kelt politikai körökben és hogy hol is fogják azonnal keresni a gyilkost. De Ferenczy máshogy gondolja és megy a saját feje után. Hihetetlenebbnél hihetetlenebb kalandokba keveredik (legalábbis szerintem), de végül fény derül az elkövető kilétére. Akit természetesen

img_20160130_105154.jpg

SPOILER

nem politikai körben kell keresni.

SPOILER VÉGE

Én nem értek a politikához, nyilván van valamennyi ismeretem, szóval ezt nem is akarom belekeverni ebbe, mert enélkül is élvezhető könyv, mélyebb politikai ismerettel lehet, hogy mást adna. Ha azt veszem, hogy Magyarországon vagyunk 2015-ben, akkor nekem a gyilkos kiléte és indoka kicsit túlzásnak tűnik, de úgy gondolok rá, mint egy külföldi krimire, akkor abszolút megállja a helyét.

Sajnos még nem tudom összehasonlítani Kondor Vilmos figuráit, Ferenczy-t és Gordon Zsigmondot, de igyekszem mihamarabb pótolni, ugyanis van egy olyan érzésém, hogy hasonlóságot lehet majd köztük felfedezni. De az is lehet, hogy nem. Meglátjuk.

Ajánlott.

A bejegyzés trackback címe:

https://mylibrary.blog.hu/api/trackback/id/tr58346724

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása