Kérdezhetnétek mit keres egy étterem ajánló a blogon. Hát ez egy különleges étterem, a neve Könyvbár. Attól különleges, hogy az étterem berendezése olyan, mint egy könyvtár/könyvesbolt, (ettől még nem akkora szám, jártam már több helyen, ahol ez így volt), viszont itt menüt állítanak össze adott könyv alapján és ezt bizonyos időnként cserélgetik. Szerintem nagyon eredeti ötlet, csak azt sajnálom, hogy nem nekem jutott eszembe. És finomat ettünk, semmi pucc, de az ötlet és a megvalósítás remek.

Amikor ott jártam Fekete István: Vuk-ja volt terítéken, ez volt a menü:

Nyúlpástétom szarvasgombás olajjal
Fácánleves rókagombával
Konfitált “részeges” libacomb (Lúdláb, ahogy Vuk szereti)
Simabőrű vadasmártása a baromfiól javával
Lúdláb-desszert (Lúdláb, ahogy a Simabőrű szereti)

A tányéralát is mindig az adott könyvhöz passzol:

Biztosan velem van a baj...

Nekem ez sajnos nem tetszett. Nagyon nehezen tudtam azonosulni a történettel, nehéz végigkövetni a sztorit, ki kicsoda, mikor mit csinál, stb. De mondom, szerintem ez az én hibám.

Mint a címből látható, egy trilógiáról van szó. Az író Jeff VanderMeer, a sorozat első része 2014-ben jelent meg és elég gyorsan meg is érkeztek a folytatások is. Már a filmes jogokat is megvették, szóval hamarosan nézhetjük is. A Déli Végek-trilógia egy feszes, hátborzongató, pszichológia thriller, nehéz lenne egy műfajba besorolni. Ezt nem én mondom, ezeket olvastam róla mielőtt megvettem a könyveket. Mellesleg a magyar kiadás nagyon szépre sikerült, ez volt az utolsó lökés a pénztárhoz vezető úton.

A kötet első részében, az Expedíció címűben, megismerhetünk egy csoport tudóst, aki az X-térségbe érkeznek expedícióra. Az, hogy miért is vannak itt és mi az az X-térség, csak szépen lassan derül ki. Talán mondhatom azt, hogy annyira lassan, hogy valahol a harmadik kötetben derül fény igazán arra, hogy miről is beszélünk. A könyvet a Lost című sorozathoz tudnám hasonlítani, főleg a környezet és a sok titok miatt, amik érdekfeszítőnek tűnnek, de valahogy a megoldásuk mégsem az, amire azt mondja az ember, hogy megérte a titkolózás.

A második rész, Kontroll címmel, már az expedíció után játszódik, a Déli-Végek Ügynökség főhadiszállásan, ahol új szereplőket ismerünk meg és találkozunk egy régi ismerőssel, az expedíció egyik tagjával, akit egy kicsit megváltoztatott a kiruccanás. Sok esemény nincs, beszélgetések, visszaemlékezések segítenek előrevinni a történetet.

Fatomfény címmel a harmadik rész naplószerűvé válik, párhuzamosan ismerhetünk meg új szereplőket, és a régi szereplők korábbi, esetleg a második rész utáni életét. Ezek a történetek, mind térben, mind időben nagyon különböznek, de a végén mindegyik egy pontba vezet. Ebből a részből derül ki a legtöbb dolog az X-térségről, hogyan lett, mi van odabenn, mi a célja, de sajnos itt már nem tudott megfogni a szereplők sorsa, nem tudtam izgulni senkiért, együttérzeni senkivel.

Bevallom becsületesen, hogy mindig csak azért olvastam tovább a könyvet, mert azt reméltem, hogy na most jön majd a megoldás, az érdekesebb rész, de nem jött. Számomra. A második könyv végén volt izgalmasabb rész, azt szerettem is olvasni, de sajnos ennyi volt.

Mindenképp szeretném nyomatékosítani, hogy ez az én véleményem, lehet, hogy szűk látókörűség, vagy lehet, hogy több intelligenciát igényel ez a trilógia, de semmiképp sem az én világom.

Itt vannak a borítók, szerintem nagyon szépek, szerettem volna mindenképp megmutatni:

Azt hiszem, ez lesz a következő projektem. Jelenleg egy trilógia harmadik részét olvasom (hihetetlen, hogy mindenből van legalább három..., de így az egyik pontot teljesítem is a listáról), de azután belevágok a listába és majd jelentkezem a friss hírekkel.

Reading challenge 2015

Én vagyok sajnos (vagy nem sajnos - még nem tudok dönteni) a tökéletes vásárló. Nekem egy érdekes plakáttal, figurával mindent el lehet adni. Így történt ez A lepkegyűjtő című könyv esetében is.

Történt ugyanis, hogy van ez a színdarab Bereczki Zoltánnal a főszerepben, - akit én nagyon kedvelek - aminek a címe A lepkegyűjtő és egy ideig Budapest ezen színdarab plakátjaival volt tele. Gyorsan utánanéztem hát, hogy mi is lehet ez. Sajnos a színdarabra nem sikerült jegyet szerezni, még, de a könyvet beszereztem. Antikváriumból, ugyanis nem nagyon szeretem a filmes borítós, esetünkben a színdarabos borítós könyveket. Jobban szeretem azt eredeti borítóval. De nem is ez a lényeg, hanem a könyv.

A könyv John Fowles első könyve, ami 1963-ban jelent meg és már 1965-ben film is készült belőle (imdb-n szerintem nagyon jó 7.6-os átlaggal szerepel).

A sztori egy fiatalemberről szól, aki eléggé magának való, igazi szürke figura, aki nem hagy nagy nyomot a környezetében. És mint a magyar címből kiderül, lepkéket gyűjt. Plátói szerelemre lobban a szomszéd lány iránt, ami annyira elhatalmasodik rajta, hogy úgy dönt elrabolja. Nagyon alaposan, azt gondolom egy lepkegyűjtőhez méltó módon mindent kitervel és megvalósít, például házat vesz, aminek a pincéjét úgy alakítja ki, hogy ott fogva tarthassa.

A könyv felépítése a mostanában nagyon divatos formát követi, az első rész a főszereplő szemszögéből mutatja be a történetet, míg a második részben az elrabolt lány naplójába olvashatunk bele. A mai könyveknél nem feltétlenül látom szükségét a két szemszög bemutatásának (pl. A beavott sorozat negyedik Négyes című kötete, vagy éppen a legújabb, ami Mr. Grey szemszögéből mutatja be a sokak által ismert sztorit), de ebben a könyvben, 1963-ban ez teljességgel megállja a helyét.

Nagyon érdekes, hogy már akkor sem kedveltem a lányt, amikor az első részt olvastam, de aztán amikor az ő gondolataival találkoztam, azzal végképp elvágta magát nálam, így én végig szimpatizáltam a lepkegyűjtővel. Aki nem feltétlenül gonosz figura, de néha-néha megmutatja, hogy igenis van valami probléma vele.

Mindenkinek nagyon ajánlom, néhol ugyan túl sok a nyafogás, de abszolút pozitív az élmény.  

A színdarabot és filmet még nem láttam, de igyekszem pótolni és azokról is beszámolni.

AM

Valamiféle különös vonzódásom van a természetfölötti dolgok iránt, ezért vettem meg a Démoni suttogás című Donato Carrisi könyvet. Rosszul gondoltam, ugyanis a könyv semmiféle természetfölötti dolgot nem tartalmaz, de a téma, a sorozatgyilkos személye érdekes és nagyon mai, aktuális.

Az alapsztori röviden: Öt eltűnt kislány, öt levágott kar és egy sorozatgyilkos.

A sztori lassan bontakozik ki, szépen lassan megismerjük a tulajdonképpeni főszereplőt, aki az egyik nyomozó - Mila Vasquez. Sajnos olvasás közben úgy éreztem, hogy az író túl sok mindent akart egy könyvben leírni, túl sok csavar és túl sok rejtély került bele a könyvbe és ezért engem kevésbé tudott lekötni. Az elején a fordulatok is nagyon kiszámíthatóak voltak, de ezek valószínűleg betudhatóak annak, hogy ez a kötet szolgált arra, hogy alaposan megismerjük a főhősnőt.

A könyv hangulata a mostanában divatos svéd-dán sorozatokhoz hasonló: lehangoló, borús, olyan érzés, mintha mindig csak esne. Még a főhös is az egyik dán sorozat nyomozónőjére emlékeztet engem - A híd című sorozat (Broen). Én kifejezetten rajongója vagyok ezeknek, ezért kíváncsian várom a második kötetet.

Akit vonz a téma és a hangulat, ajánlom még Dolores Redondo: A láthatatlan örző című könyvét, ami egy trilógia első része. Hasonló, mint a fenti könyv, bár talán kicsit több természetfölöttit tartalmaz.

Jó nyomozást mindenkinek!

AM

Mármint bejegyzésem. Olvasott könyvem... Azt már nem is számolom. Gondolhatjátok, ha már belekezdek egy könyvekről szóló blog írásába, akkor igazán nagy könyv rajongó lehetek. Hát igen, ezt vállalom. Szeretem a könyveket, az illatukat, ha újak, ha régiek, szeretem, ha szép, különleges a borítójuk, de azt is ha egyszerű. Tulajdonképpen az a lényeg, hogy szórakoztasson, kikapcsoljon, elvarázsoljon.

De hogy ez honnan is jön? Arra gyanakszom, hogy ennek nagy köze van ahhoz, hogy anyukám élete nagy részét könyvtárosként töltötte és én minden nap iskola után ott táboroztam nála. Persze így akarva-akaratlanul is kialakul valami fajta kötődés a könyvekhez, de én még szerettem is ott lenni és keresgetni a könyvek között... Szóval ez van, ez így lett megtervezve.

Az hogy milyen könyveket olvasok: Mikor mihez van kedvem. A krimiket nagyon szeretem, de próbálkozom mindenféle irodalommal. Így könnyen megeshet, hogy a blog nem csak nagyon jó, nagyon élvezetes, komoly témákat boncolgató könyvekkel lesz tele, sőt. Látok arra esélyt, hogy akár "ponyvával" is találkozhattok majd ezeken az oldalakon. De a célom nem is az, hogy csak mélyenszántó gondolatokat fogalmazzak meg, hanem az, hogy szórakoztassak, mint egy jó könyv.

Ha kérdeznétek, hogy mi a kedvenc könyvem, akkor bajban lennék, mert nem nagyon tudok ilyet mondani, de ha nagyon ragaszkodtok hozzá, akkor Madách Imre: Az ember tragédiája lenne a befutó.

Azt hiszem első alkalommal ennyi információt szerettem volna veletek megosztani. Ígérem hamarosan folytatom.

AM

"Be van fejezve a nagy mű, igen. A gép forog, az alkotó pihen." (Madách Imre: Az ember tragédiája)